Főoldal Iskolánkról Diákjainknak Általános iskolásoknak Érettségizetteknek Esti tagozat Alapítvány

I am in EST!
Megtalálsz az EST-n!”








Diákjainknak >> Aktuális

Keres:


Országos társasjáték bajnokság
2022. október 27.
Diákjainknak Aktuális

Szeptember első heteiben, miközben szokás szerint rohantunk az órákra, a diákjaim kérték, hogy a faliújságra kitett érdekes és színes plakát programjáról tájékoztassam őket bővebben. 

Utána kellett néznem a részleteknek, de szerencsére megtaláltam az igazgatóhelyettestől kapott levelek között a PROFI-T-ABILITY felhívását. 

A program nagyon izgalmas lehetőséget kínált, egy logisztikai társasjátékot, az érdeklődő diákok pedig már tavaly is bizonyították, hogy szeretik a kihívásokat. 

 

Így történt, hogy a 10. A három diákja nevezett az október 20-án a Piarista Kilátó Központban megtartott váci régiós versenyre. A kedves fogadtatás és gyors regisztráció után egy pörgős hangulatú esemény részesei lettünk. Burkus Lilla, Lénárt Dorina és Tóth-Fidler Anna alkotta a közgazdasági csapatát. A bemutatkozáskor megkérték az egyik csapattagot, hogy mutassa be az iskolájából megjelenteket. Még azt a kérdést is feltették neki, hogy miért ők fognak nyerni. Dorina ügyesen feltalálta magát: a kérdésre kérdéssel válaszolt: miért ne? (Igaza volt, hiszen sok-sok élményt és tapasztalatot gyűjtöttünk.) Elmondta azt is, hogy szeretnek versenyekre járni és szerencséjük is van.  

Ezután kezdődött a támogató cégek bemutatása, és a próbajáték. Négy diák ülhetett egy társasjátékhoz, és szerezhetett ismereteket egy bemutató videó és egy játékvezető segítségével. Megláthattuk magunk is, hogy a gyors döntéshozó képesség, a józan ész és a logika lesznek a legfontosabb tulajdonságok, amikkel boldogulni lehet. 

Az első fordulóban mindenkinek a kisorsolt helyére kellett ülnie, így egyénileg játszott minden diák. A végén a nem is utolsó helyezéseink arra engedtek következtetni, hogy talán a döntőbe is bejutunk, de erre nem került sor. Mindemellett a harmadik fordulóban a 'vigaszdíjasok' kipóbálhatták a páros játékot is. 

Minden résztvevő értékes ajándékokkal gyarapodott, (Media Markt utalvány, powerbank, gyönyörű kinézetű füzetek, tollak, csokoládé), iskolánk pedig kapott egy PROFI-T-ABILITY  társasjátékot. Van kedvetek megnézni, kipróbálni?  Köszönjük az élményt nekik, illetve vállalkozó kedvű diákjainknak. 

A verseny jövőre is indul.  Te is neveznél? 

<< 2024 Március >>
H K Sz Cs P Sz V
26272829010203
04050607080910
11121314151617
18192021222324
25262728293031



Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnáziuma  OM kód: 203065
2600 Vác, Géza király tér 8., E-mail: elsogeza.titkarsag@igk.hu, Tel: 06-(27)-504-245, Fax: 06-(27)-316-944