Főoldal Iskolánkról Diákjainknak Általános iskolásoknak Érettségizetteknek Esti tagozat Alapítvány

I am in EST!
Megtalálsz az EST-n!”








Diákjainknak >> Tanulmányi versenyek >> Géza kupa

TANULMÁNYI VERSENYEK ISKOLÁNKBAN

 A 2006/2007-es tanévben hirdettük meg először iskolánkban a „GÉZA KUPA” címet viselő, több tantárgyból álló összetett tanulmányi versenyt az iskola minden diákja számára, amelyen egyenlő eséllyel vehet rész minden tanuló, évfolyamtól, életkortól függetlenül.

A vándorkupaMagát a kupát, amely egy vándorkupa, az adott tanévben, az iskola egyik osztálya nyerheti el, ha az osztály minél több tanulója vesz részt minél több tantárgyból, természetesen minél eredményesebben a tantárgyi tanulmányi versenyeken. A verseny során minden egyes kategóriában hirdetünk győztest, és az is kiderül, hogy ki lesz az iskola legsokoldalúbban tehetséges diákja.

Hogyan is zajlik a verseny?

Minden tanév elején elkészül egy versenynaptár, melyben megtalálhatjátok, hogy mely tantárgyakból, mikor szervezünk versenyeket. Minden egyes versenyen való részvételért diákonként, illetve csapatonként pont jár. Ezen felül, a helyezésekért külön pontok járnak, az induló tanulók számától függően.  

 

Eddigi kupagyőztes osztályok:

  • 2006/2007-es tanév: 12. A osztály, osztályfőnök: Fördősné Rozmán Edina
  • 2007/2008-as tanév: 10. A osztály, osztályfőnök: Hoffman Ottóné
  • 2008/2009-es tanév: 11. A osztály, osztályfőnök: Hoffman Ottóné
  • 2009/2010-es tanév: 10. B osztály, osztályfőnök: Szűcs Tímea
  • 2010/2011-es tanév: 10. B osztály, osztályfőnök: Vígh Mihályné
  • 2011/2012-es tanév: 10. B osztály, osztályfőnök: Buchnitz Zoltánné
  • 2012/2013-as tanév: 10. B osztály, osztályfőnök: Steidl Anna
  • 2013/2014-es tanév:  9. D osztály, osztályfőnök: Greff Tamás
  • 2014/2015-ös tanév: 10. C osztály, osztályfőnök: Greff Tamás
  • 2015/2016-os tanév: 11. C osztály,  osztályfőnök: Greff Tamás
  • 2016/2017-es tanév: 9. C osztály, osztályfőnök: Végh-Alpár Noémi
  • 2017/2018-as tanév:
  • 2018/2019-es tanév: 9. C osztály, osztályfőnök: Pajorné Menyhárt Mónika
  • 2019/2020-as tanév: 
Keres:


Német nyelvi Géza kupa első fordulója
2012. november 12.
Géza kupa hírei

Német nyelvből az  idei Géza kupa is hasonlóan zajlik, mint az elmúlt évben:
Az első fordulóra 3 fős csapatok jelentkezését várjuk.  Az első forduló kihívása egy feladatlap közös kitöltése. A feladatok témája a sport és olimpia.  A feladatlap témaköreit és kérdéseit az alábbiakban megadott internetes linkeken található forrásokból merítjük. A versenyt december közepén rendezzük meg.

A felkészüléshez ajánlott linkek:

1, www.spiegel.de>Sport>Sonstiges

2, www.faz.net>Sport>Sport-Termine

3, www.web_kuchi.ch/Hotpotatoes/olympiade/quiz.htm

4, www.fragespiel.com/quizfragen/olympia.htm

5, www.spiegel.de/quiztool/quiztool-5990.html?a=211

<< 2024 Április >>
H K Sz Cs P Sz V
01020304050607
08091011121314
15161718192021
22232425262728
29300102030405



Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnáziuma  OM kód: 203065
2600 Vác, Géza király tér 8., E-mail: elsogeza.titkarsag@igk.hu, Tel: 06-(27)-504-245, Fax: 06-(27)-316-944