Főoldal Iskolánkról Diákjainknak Általános iskolásoknak Érettségizetteknek Esti tagozat Alapítvány

I am in EST!
Megtalálsz az EST-n!”








Diákjainknak >> Tanulmányi versenyek >> Géza kupa

TANULMÁNYI VERSENYEK ISKOLÁNKBAN

 A 2006/2007-es tanévben hirdettük meg először iskolánkban a „GÉZA KUPA” címet viselő, több tantárgyból álló összetett tanulmányi versenyt az iskola minden diákja számára, amelyen egyenlő eséllyel vehet rész minden tanuló, évfolyamtól, életkortól függetlenül.

A vándorkupaMagát a kupát, amely egy vándorkupa, az adott tanévben, az iskola egyik osztálya nyerheti el, ha az osztály minél több tanulója vesz részt minél több tantárgyból, természetesen minél eredményesebben a tantárgyi tanulmányi versenyeken. A verseny során minden egyes kategóriában hirdetünk győztest, és az is kiderül, hogy ki lesz az iskola legsokoldalúbban tehetséges diákja.

Hogyan is zajlik a verseny?

Minden tanév elején elkészül egy versenynaptár, melyben megtalálhatjátok, hogy mely tantárgyakból, mikor szervezünk versenyeket. Minden egyes versenyen való részvételért diákonként, illetve csapatonként pont jár. Ezen felül, a helyezésekért külön pontok járnak, az induló tanulók számától függően.  

 

Eddigi kupagyőztes osztályok:

  • 2006/2007-es tanév: 12. A osztály, osztályfőnök: Fördősné Rozmán Edina
  • 2007/2008-as tanév: 10. A osztály, osztályfőnök: Hoffman Ottóné
  • 2008/2009-es tanév: 11. A osztály, osztályfőnök: Hoffman Ottóné
  • 2009/2010-es tanév: 10. B osztály, osztályfőnök: Szűcs Tímea
  • 2010/2011-es tanév: 10. B osztály, osztályfőnök: Vígh Mihályné
  • 2011/2012-es tanév: 10. B osztály, osztályfőnök: Buchnitz Zoltánné
  • 2012/2013-as tanév: 10. B osztály, osztályfőnök: Steidl Anna
  • 2013/2014-es tanév:  9. D osztály, osztályfőnök: Greff Tamás
  • 2014/2015-ös tanév: 10. C osztály, osztályfőnök: Greff Tamás
  • 2015/2016-os tanév: 11. C osztály,  osztályfőnök: Greff Tamás
  • 2016/2017-es tanév: 9. C osztály, osztályfőnök: Végh-Alpár Noémi
  • 2017/2018-as tanév:
  • 2018/2019-es tanév: 9. C osztály, osztályfőnök: Pajorné Menyhárt Mónika
  • 2019/2020-as tanév: 
Keres:


Angol-német verseny második forduló
2013. január 17.
Géza kupa hírei

Gratulálunk a második fordulóba bejutott csapatoknak!
 A verseny következő -és egyben mindent eldöntő utolsó- fordulójának feladait olvashatjátok itt.

A döntőben, a  csapatoknak egy legalább 3 diából álló Power Point-os bemutatót kell tartaniuk. A prezentáció során a csapat valamennyi tagjának aktívan kell közreműködnie, a bemutató nem lehet 5 percnél hosszabb.

Az elbírálás szempontjai: - igényes nyelvhasználat, szókincs, folyamatos beszéd

-  kreativitás, a diák igényes elkészítése 

Az előadás anyagát a következő témakörök közül lehet választani.

 Deutsch:

  1. Die Vorstellung eines Olympiasiegers/ einer Olympiasiegerin
  2. Zwei olympische Sportaten beschreiben, vorstellen (z.B. Wasserball, Boxen u.s.w.)

 English:                                            

  1. The presentation of the achievements of a Hungarian Olympic champion
  2. The presentetion of two Olympic sports
  3. The presentation of two less well-known sports (e.g chessboxing) 

A II. forduló időpontja: 2013. február 27. szerda 7. óra.

Az első forduló angolos eredményeit megtekinthetitek itt.

<< 2024 Március >>
H K Sz Cs P Sz V
26272829010203
04050607080910
11121314151617
18192021222324
25262728293031



Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnáziuma  OM kód: 203065
2600 Vác, Géza király tér 8., E-mail: elsogeza.titkarsag@igk.hu, Tel: 06-(27)-504-245, Fax: 06-(27)-316-944