Német verseny általános iskolásoknak
2013. október 4.
Versenyek általános iskolás diákoknak

Kedves Hetedik és Nyolcadik Osztályos Diákok!
Örömmel értesítünk Benneteket arról, hogy a Váci I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola meghirdeti német nyelvű levelezős versenyét. A verseny két fordulóból fog állni, melyeket a középiskola honlapjáról lehet letölteni (www.igk.hu). A megoldásokat e-mailben kell majd elküldenetek.
A legjobb csapatokat behívjuk a középiskolában tartandó döntőbe 2014 februárjában. Az első három helyezett csapat fog jutalomban részesülni.
A versenyre nem kell nevezési díjat fizetnetek. Háromfős csapatok jelentkezését várjuk 2013. október 22-ig az emoke23@freemail.hu címre. A jelentkezéskor írjátok le a csapattagok nevét; iskolátok nevét és címét; egy e-mail címet, amin keresztül tudjuk a kapcsolatot tartani; valamint találjatok ki egy csapatnevet németül. A verseny 2013. november 4-én indul az első feladatsorral, amit 2013. november 29-ig kell visszaküldenetek.
Jó hangulatú versenyzést kíván:
Dr. Ősi János Buchnitz Zoltánné, Jobbágyné Szűcs Tímea,
az iskola Katona Andrásné dr.
igazgatója a verseny szervezői
|